Szín

Crystal Black Pearl

Kárpit

fekete bőr

in
Bemutató

 

2010-ben a CR-V kívül-belül felfrissült, gazdagabb lett a felszereltsége, illetve első ízben kapható hozzá a dízelmotor és az automatikus váltó együttese.

…és ez már első ránézésre feltűnik. A 2010-es CR-V az eddigiek mellett 3 új színben (gyöngyház fehér, titán és ezüst), új, formatervezett, első és hátsó lökhárítókkal, új hűtőmaszkkal, új ötküllős könnyűfém keréktárcsákkal érkezik. Impozáns. A beltérben valamennyi panel új felületi kiképzést és új színt kapott, de megváltoztak a padlószőnyegek, az ajtókilincsek és a kárpitozás is, s mindez még hangulatosabbá tette a 2010-es CR-V kényelmes utasterét. Az új iPod fogadására alkalmas audiorendszer a továbbfejlesztett zaj- és vibrációvédelemmel kiegészítve nyújt igazán tökéletes élvezetet.

És még be sem indítottuk. Pedig a 2010-es CR-V egyik legnagyobb újdonsága, hogy az Euro 5-ös i-DTEC dízelmotorral szerelt változat most első ízben automatikus váltóval is elérhető. A Honda mérnökei módosították a futómű geometriáját, illetve a lengéscsillapítókat, optimalizálták a kerékdőlést, a lengéscsillapítók szelepeit és a gumibakokat. A végeredmény: jobb gördülési kényelem, agilis úttartás, nagyszerű útfogás, kevesebb zaj.

A biztonságról egyebek mellett a szériatartozékként szerelt defektre figyelmeztető jelzés (DWS) és az opcionális Honda-fejlesztésű adaptív sebességtartó automatika (ACC) vagy az ütközés erejét mérséklő fékrendszer (CMBS) gondoskodik.

A Honda CR-V eddig is nagyon jó választásnak bizonyult. Mostantól olyan, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni.

Átlagfogyasztás: 6,5-8,4 l/100 km
CO2-kibocsátás: 171-195 g/km

Specifikációk és árak
Specifikációk 
  • ajtók száma5
  • hengerűrtartalom (cm³)2199
  • max. teljesítmény (kW/LE)110/150/4000
  • max. nyomaték (Nm/ford.)350/2000
  • motor DIESEL(C.R.D.) i-DTEC+DPF
  • max. sebesség (km/h)190
  • váltóman. (6 FOK.)
  • hossz/szél./mag. (mm)4570/1820/1675
  • fogyasztás városban (l/100 km)8
  • fogyasztás városon kívül (l/100 km)5,6
  • fogyasztás vegyes (l/100 km)6,5
  • CO₂ kibocsátás (g/km)171
  • Környezetvédelmi osztály14
Árak 
  • Fogyasztói ár regisztrációs adóval10 309 000 Ft
  • Metálfény felár135 000 Ft
  • Navigáció550 000 Ft
Felszereltség
Biztonság és védelem 
  • ABS (blokkolásgátló rendszer)
  • Aktív fejtámlák elöl
  • CMBS (ütközést mérséklő rendszer, kikapcsolható)
  • EPT (elektronikus biztonsági öv előfeszítő, CMBS rendszer kieg)
  • Indításgátló
  • Isofix rögzitési pontok
  • Légzsák - vezető, utas, oldal, függöny
  • Övfeszítő
  • Real time 4WD (automatikus összekrékhajtás)
  • Riasztórendszer
  • TSA (utánfutó stabilizáló rendszer)
  • VIN (alvázszám) láthato helyen
  • VSA (Vehicle Stability Control, kikapcsolható)
Audio 
  • Audiorendszer kormányról vezérelhető
  • CD lejátszó - 6 lemezes (gyári navigáció esetén 1 lemezes)
  • Hangszóró - 4db
  • Hangszóró - magassugárzó 2db
  • Hangszóró - subwoofer
  • MP3 formátum kezelése
  • Sebességfüggő, adaptív hangerőszabályzó
  • USB csatlakozó
Komfort és Kényelem 
  • ACC(tempomat) - adaptiv sebesség szabályozó funkcióval
  • Állítható kormány - 4 irányban
  • Állítható magasságú fényszóró - automata
  • Automata fényszóró bekapcsolás funkció
  • Elektromos ablakemelő - elöl és hátul
  • Elektronikus szervokormány
  • Esőszenzoros ablaktörlő (intervallum állítással)
  • Könyöktámasz - elöl
  • Könyöktámasz - hátul pohártartóval
  • Központi zár távirányítóval
  • Külső tükör - elektromosan állítható, behajtható és fűtött
  • Külső tükör - osztott vez. és utasoldalon
  • Légkondicionáló - automata kétzónás
  • Napellenző - tükörrel vez. és utasoldalon megvilágított
  • Parkolást segítő szenzorok - elöl & hátul
  • Parkolást tolatást segítő kamera - opció
  • Térképolvasó lámpa
  • Ülés - elektromos 8 irányban állítható vezető oldalon
  • Ülés - elektromosan állítható deréktámasz
  • Ülés - vezető és utasoldali fűthető
Külső megjelenés 
  • Ablaktörlő - hátsó mósóberendezéssel
  • Abroncs - 225/60 R18
  • Ajtókilincs - elöl & hátul krómozott
  • Fényezett kerékjárati ívek, lökhárító alsó része, oldalvédő elem
  • Fényezett lökhárítók
  • Fényszóró - kanyarba bevilágító funkcióval (adaptív fényszóró)
  • Fényszóró - Xenon, mosó berendezéssel
  • Keréktárcsa - könnyűfém
  • Ködfényszóró
  • Külső tükör - fényezett
  • Külső tükör - index lámpával szerelt
  • Panoráma napfénytető
  • Sötétített hátsó ablakok
  • Tetőcsomagtartó előkészítés
Belső jellemzők 
  • "párbeszéd" tükör (rálátás a hátsó ülésekre)
  • 60:40 arányban dönthető hátsó ülések
  • Audio AUX és 12V-os csatlakozó
  • Belső tükör - fényre automatikusan sötétedő
  • Bluetooth - opció
  • Bőrbevonatú kormány és váltógomb
  • Bőrkárpitozás
  • Csomagtér takaró és csomagtér-térelválasztó tálca
  • Dönthető, távolságban állítható hátsó ülések
  • Központi információs display
  • Megvilágítás - csomagtér
  • Megvilágítás - elektromos ablak kapcsolói és gyújtáskapcsoló
  • Megvilágítás - kesztyűtartó
  • Navigációs rendszer hangvezérléssel - opció
  • Zárható kesztyűtartó